Pár hete lapozgattam a freeweb-es oldalam és meglepődtem, mennyi mindent írtam anno az ottani blogomba...

Elment... 
Valamivel több mint egy hete még itt szaladgált és csacsi kis fejével követte a galambokat. 
Kíváncsi kis szemével nézett mindenre és bosszantott fel néha akaratosságával. 
Tesójával együtt szaladt elénk esténként, mint valami hűséges kiskutya. 
Majd mindig koszos tappancsát sokszor nyűgösen és hevesen ellenkezve mostuk meg, mondván a lakásba csak tisztán jöhet be.

Sose gondoltam volna...:) 
Persze az ember tudja, tanulja és látja a környezetén, hogy öregszik. 
Halad azon az időszalagon, ami úgymond megadatott.

Nemrég kezdődött el az iskola. 
Rengeteg kissrác kezdi el életének egy új szakaszát. 
Múlt héten láttam, amikor a vonatra vártunk, egy kissrácot, amint anyukája mellett baktatott a kis apró lábain...

Nap mint nap történnek a világban olyan dolgok, amik hallatán úgy gondoljuk, nahh ez nem fog velem megtörténni sohasem... 
Ezzel a nyugalommal hitegetjük magunkat, amikor felkészületlenül megyünk el egy vizsgára, egy randira, egy megbeszélésre. 
Ugyanilyen önámítás amikor a tv előtt ülve nyugodt szívvel lehülyézzük az autósokat, a bicikliseket, a gyalogosokat, az iszákosokat, a dohányosokat, stb... 

Mennyiszer mondjuk egy adott esetben, hogy: 
Bezzeg én az Ő helyében ezt meg ezt csináltam volna... 
De soha nem leszünk a másik helyében, soha nem nézhetjük más szemével a dolgokat igazán. Legfeljebb átérezhetjük, tapasztalataink alapján igyekszünk beleképzelni egy adott szituációba magunkat. De ekkor sem tudhatjuk teljes nyugalommal elmondani, Én másképp csináltam volna. 

Huhhh, eléggé kimerült vagyok. 
Tegnap költöztettük a sógoromékat. 
Nem semmi esemény volt :)

Mondhatnám nincs értelme fáradtan, kissé nyűgösen nekiülni gondolatokat előbányászni és képernyőre billentyűzni, hogy az még élvezhető is legyen. 

Vannak napok, amikor jobb inkább csendben maradni, bezárkózni, nem mondani semmit, mert úgyis hülyeséget beszél az ember. Talán ez is olyan. 

Hallgatom a zenét. 
A dallam elrepít valami álomszerű helyre. 
Egy távoli helyre...

Vannak napok, amikor nincs kedvem semmihez. Amikor csak nézek ki a fejemből és az ólomlábakon járó időt okolom minden gondomért. 

Isten azokat terheli a legjobban, akiket szeret...
Hmmm. Istenem akkor nagyon szerethetsz...

Miközben nézegettem nagyrabecsült kAy oldalát (http://derelict.hu), illetve blogját és szimultánban nézegettem (volna) a HWSW Fórumát, ami mostanában rengeteget halódik, szóval arra gondoltam, a mai edzés megint elmaradt.

Harder (http://www.tutorial.hu/) bejegyzésére válaszolva eszembe jutott, hogy szerettem volna pár dolgot a rég- és közelmúltból írni ide. 

Panaszkodni nem túl jó szokás, de most azt teszem.

Sokan írnak blogokat.
Mi az a blog?
Nem nagyon lehet mást mondani erre, mint hogy webes napló.