Persze nem mondom, hogy manapság annyira profi lennék, mert szerencsém van ismerni nagyon sok, nálam jóval tehetségesebb, vagy jóval tapasztaltabb embereket. Persze nem szabad mindig velük összehasonlítanom magam, hiszen mint minden ez is viszonylagos tulajdonság. Ők, többnyire régebben, komolyabban kezdték el a fény megörökítésével kapcsolatos tudásukat megalapozni.

Mindenesetre élvezettel tölt el, hogy lassan, szabadidőmben felkapom a gépem és próbálok komponálni valamit.

A gépemről pár szóban: Pentax K200D, szettben vásároltam, egy 18-55-ös és egy 50-200-as objektívvel egyetemben.

Sokszor, sokan mondták, írták, hogy ez a gép, az objektívek gyengék, fényszegény környezetben nem teljesítenek jól. Elismerem, ez a két objektív valóban kicsit gyenge, viszont bizonyos esetekben gyönyörű képeket lehet velük is készíteni.

Első befektetéseim egyike egy táska volt, amibe bele lehetett pakolni a plusz obikat, a plusz markolatot, a kártyákat. Majd jött egy távkioldó és egy olcsóbb Velbon C530 -as állvány. A hatás, a minőségjavulás drasztikus volt!

Állványról sokkal kisebb mértékű a remegés miatti bemozdulás, lehet használni hosszabb expozíciós időket is, amit már kézből lehetetlen elmosódás nélkül megcsinálni. Egy külön világ a kioldós módszer is. Igen, amikor az ember megnyomja azt a kis gombot a gép tetjén, tud olyan nyomást gyakorolni, ami óhatatlanul is bemozdítja a gépet.

Az állvány persze másrészről akadály is, hiszen hordozni kell, útban van néha és nem két pillanat felállítani, ha valamit meglát az ember. Tapasztalatom szerint az én állványomnak van egy kis hibája, mégpedig az, hogy ha egyenesbe is van állítva, a rögzítési ponton a gép picit ferdén áll. Persze pici korrekcióval lehet ezen módosítani akár az egyik láb pici behúzásával, akár utólag szoftverrel. 

Amit nagyon élvezek az az éjszakai fotózás. Miért? Többek között azért, mert gyönyörűek az éjszakai fények. Bámulatos milyen színekbe tud borulni a város (jelen esetben pl. Budapest) és milyen gyönyörű tud lenni ez a sokszor poros, sokszor unott vidék. Másrészről élvezem a hosszú expozíciós idővel készített képeket. Amikor átlépünk egy olyan világba, amit szabad szemmel nem tudunk megtapasztalni. Amikor a fénycsóvák kinőnek a földből, amikor a levegőben testet ölt a párán és poron áttörő fénykéve. Bámulatos, ahogy körülölelik ezek a fények az adott épületet, ahogy felöltöztetik valami nemes pompába azokat az épületeket, melyek mellett napközben unottan sétálunk el.

Szeretek fotózni. Szeretem megmutatni azokat a képeket, melyeket én csináltam. Szeretem mutatni, hogy én hogy látok dolgokat. Persze, nehéz igazán másképp mutatni pl. a Lánchidat, mint az a többszázerez ember, aki eddig is lefotózta. De ezzel úgy van az ember, hogy nekem is kell egy saját Lánchíd kép.

Amit még nagyon szeretnék, az a portré fotózás. Női, férfi portré, s persze egyszer jó lenne eljutni akár az aktig is. Ezek számomra nehezebbek, hiszen egy portré esetén legtöbbször meg kell beszélned a modellel, hogy most akkor jön a fotózás... beállított, kicsit mesterkélt képek. Én sajnos nem mindig szeretem ezeket. Vannak nagyon jól fotózó ismerőseim, akik kolosszális portrékat, aktokat csinálnak. Ezt is csak gyakorolni kell persze. Mindig az első lépések a legnehezebbek. Egy kollégámmal beszéltem a minap a portré fotózásról, hogy néha mennyire félreérthető lehet egy olyan kérés, hogy ha látok pl. egy nagyon szép arcú lányt, nőt, hogy milyen jó lenne lefotózni...de egyszerűen nem sikerült eljutnom oda, hogy meg is örökítsem :)

Mindegy, ez még a jövő, egyelőre még úgyis csak a saját határaim feszegetem.

Igyekszem felfedezni ezt a területet, mert érdemes és persze szép :) Még ha nem is a legolcsóbb hobbik közé tartozik :)